Optimális védelem a kockázatok ellen


Akármennyire is igyekszünk tudatosan élni, vigyázni az értéktárgyainkra és megőrizni az egészségünket, az élet tele van meglepetésekkel, és nem csak kellemeseket tartogat. Pontosan ezért a Van Megoldás csapata kiemelten fontosnak tartja Ügyfeleinek biztonságát, és segítünk felkészülni a nem várt események ellen.

Ahogy a régi bölcsesség tartja:

Jobb félni, mint megijedni.

Azonban egy optimális és átfogó pénzügyi védelem segítségével elkerülhetjük mindkettőt. A mai világban számos olyan pénzügyi termék létezik, mely napi szinten olcsóbba kerül egy pohárka kávénál is, viszont nyugat-európai szintű védelmet nyújt meglévő vagyonunkra, egészségünkre, valamint jövedelmünkre.

Lakásbiztosítás

Saját otthonunk és a benne lévő vagyontárgyaink védelme kiemelten fontos, ugyanis általában ez képviseli egy család életében a legnagyobb anyagi értéket. Főleg, ha hozzávesszük azt is, hogy a magyar lakástulajdonosok közel 75%-át már érte káresemény az elmúlt 10 évben, jogosan aggódhatunk ha még nem rendelkezünk lakásbiztosítással.

Ha esetleg úgy éreznéd, ennek a témának számodra nincs létjogosultsága (mivel rendelkezel már lakásbiztosítással), azért javasoljuk, hogy olvass tovább.

A lakásbiztosítások optimalizálása az egyik legjobb spórolási terület!

Itt egyrészt abban tudunk segíteni, hogy a jelenlegi szolgáltatásért minél kevesebbet fizess, másrészt pedig abban, hogy a jelenlegi díjért minél nagyobb védelmet kaphass. Cégünk múltjából fakadóan olyan extra kedvezményeket is tudunk érvényesíteni egyes biztosítóknál, melyeknek köszönhetően 10ből 9 meglévő lakásbiztosításon ténylegesen tudunk spórolni.

Fontos még megjegyezni azt is, hogy a lakásbiztosításokat bizonyos időközönként vagy egy lakásfelújítás után mindenképp célszerű szakemberrel felülvizsgáltatni. Egy korszerűtlen lakásbiztosítás, mely évek óta nem volt felülvizsgálva jóval kevesebb védelmet biztosíthat: pl. villámcsapás közvetett hatása ellen nem véd, vagy felelősségbiztosítás nincs a szerződésben. Oda kell még figyelnünk a túlbiztosítás tilalmára és az alulbiztosításra is, ellenkező esetben kellemetlen meglepetések is érhetnek egy-egy kár bejelentésekor.

Ezek alapján lényeges kérdés lehet tehát: Te felülvizsgáltattad már a lakásbiztosításod?

Balesetbiztosítás, egészségbiztosítás

Ha betegség vagy baleset miatt kiesünk a munkából, az dupla kiadás! Egyrészt nem tudunk dolgozni, termelni, másrészt az egészségügyi ellátásokat, kiadásokat is fizetni kell. Egy család ahhoz, hogy biztonságban érezhesse magát, az éves bevételük legalább 3-szorosával kell rendelkezniük biztonsági tartalékként, ami lehet megtakarított pénz vagy biztosítási védelem. 

Mivel a legtöbb család Magyarországon nem rendelkezik az éves bevételének 3-szorosával, így számukra leginkább a második lehetőség lehet reális választás. Ebben az esetben egy adott biztosítási díjért védelmet kapnak a nem várt eseményekre, tehát baleset vagy betegség estén komoly anyagi támogatásban részesülnek.

Léteznek olyan megoldások is, ahol ha bekövetkezik a baj nem csak anyagi támogatást, hanem egy magas szintű egészségügyi ellátást kapunk, így tehát nem kell szembe néznünk a magyar egészségügy árnyoldalaival.

A piacon elérhető szerződések havi díja pár ezer Ft-tól pár 10 ezer Ft-ig tart, attól függően, hogy az Ügyfél milyen szintű védelmet kíván igénybe venni. Amit viszont fontos megjegyezni, hogy a manapság akár havi pár ezer Ft-ból már komoly védelemben részesülhetünk, biztonságban tudva ezzel szeretteinket illetve saját magunkat.

Az egyetlen nehezítő körülmény az Ügyfelek számára, hogy napjainkban számtalan konstrukció létezik a piacon. Ezek között megtalálni a számunkra legjobbat bizony nem könnyű feladat. Egy ki segítséggel azonban kényelmesen áthidalhatjuk ezt az akadályt is, és nem csak családunk védelmét biztosíthatjuk így be, hanem bizonyosak lehetünk abban is, hogy a piacon elérhető legjobb megoldást választottuk.

Szeretnéd bebiztosítani családod, de nem tudod hogyan?

Felelősségteljes szülőként fontos számodra gyermekid biztonsága?

Kíváncsi vagy rá, melyek a legjobb és legmegbízhatóbb biztosítások ma a piacon?

Biztonságos élet? Van Megoldás!